Jog a lappal BLOG


Kiknek az érdeme a Teréz körúti robbantó elfogása?

Kiknek az érdeme a Teréz körúti robbantó elfogása?

A TEK minden elismerést besöpört, még parádés felvonulást is tarthatott

Őszintén örülök, hogy sikerült a Teréz körúti merénylet feltételezett elkövetőjét megtalálni, ezzel egy kérdés már megválaszolásra is került a korábbi írásom kapcsán (számos másik pedig még nem). Ahogy az lenni szokott, az új információ további kérdéseket vetett fel bennem, ezért most a gyanúsított…

Kiknek az érdeme a Teréz körúti robbantó elfogása? Tovább
Lapzárta után indul be az élet a magyar közigazgatásban

Lapzárta után indul be az élet a magyar közigazgatásban

Mostanában egyre többször fordul elő, hogy az aktuális, elektronikus módon előállított Magyar Közlönyök csak késő este jelennek meg. Természetesen nincs jogi értelemben akadálya ennek, még ha kissé furcsa is, hogy a kiadó Igazságügyi Minisztérium számára épp ez az időszak a legmegfelelőbb, illetve a…

Lapzárta után indul be az élet a magyar közigazgatásban Tovább